BSC Úszószakosztály
Célunk a versenyzés és az eredményesség mellett, hogy a szakosztályunkba járó gyerekek testileg és lelkileg is egészséges felnőtteké váljanak, később sikeresen helytálljanak a társadalomban.
Kiemelt támogatóink

Óriási dolog, ha egy sportegyesület eljut a centenáriumig, azaz a századik születésnapját tudja megünnepelni. Pénteken a Budaörs SC jutott el ehhez a nem mindennapi évfordulóhoz, és ünneplés fényét olimpiai- és világbajnokok, illusztris vendégek tették még emlékezetesebbé.
A „magyar sport hangja” Hajdú B. István kommentálásával indult az ünnepség. A betegsége után még lábadozó, kiváló sportriportert ezúttal sem hagyta el vicces kedve, egyedülálló szófordulatai. A klub történetét a város polgármestere, Wittinghof Tamás és Somlyó Gergely klubelnök méltatta, akik köszöntötték a Budaörs SC-ben működő, nyolc szakosztály képviselőit és a megjelenteket. Óriási megtiszteltetés, hogy ilyen eseményre a Magyar Olimpiai Bizottság is „erős csapattal” érkezett.
Felszólalt Fábián László, az egykori kiváló öttusázó, ötszörös Európa-, hatszoros világbajnok, Szöulban a csapat tagjaként olimpiai bajnok, a MOB főtitkára. Külön köszöntötték az úszószakosztály asztalánál helyet foglaló Wladár Sándort, aki hátúszásban Moszkvában lett olimpiai bajnok, a MOB egyik alelnökeként vett részt az eseményen. De ott volt a BSC-hez ezer szállal kötődő Decker Ádám is. A kiváló egykori pólós 2013-ban, Barcelonában volt a világbajnok magyar válogatott tagja.
Szóba került a párizsi olimpia is, amelyre az asztaliteniszező Madarász Dóra és a cselgáncsozó Ungvári Attila már kvótát szerzett és jó esélye van erre a szintén pingpongozó Póta Georginának és a teniszező, a Roland Garroson főtáblára jutó Udvardy Pannának is.
A centenárium alkalmából bemutatták az első száz évről szóló könyvet, amelyet a neves újságíró, Bruckner Gábor szerkesztett, majd a kisfilmet is, utána pedig díjazták az egyes szakosztályok sportolóit és szakvezetőit is. Az úszóknál elismerték azt a hihetetlen munkát, amelyet Kovács László vezetőedző és Jókuti Péter szakedző végzet az elmúlt időszakban. Ifjúsági, sőt serdülőkorú úszókkal jutott el az országos bajnokságok A-döntőjébe, nemzetközi versenyeken szerzett helyezéseket a fiatalúszókkal, a szakosztályban pedig olyan műhelymunka folyik, amellyel a Budaörs SC úszószakosztálya az ország legjobb utánpótlás-nevelő egyesületeivel is képes felvenni a küzdelmet. Mindketten centenáriumi elismerésben részesültek.
Gratulálunk nekik, és a születésnapi ünnepség mellett, a többi szakosztály eredményeit és a sajátunkat is tekintve most már bizonyított tény, hogy ilyen kis egyesületből is el lehet jutni a világhírnévig, az Európa-, vagy világbajnokságokig, de akár egy olimpiára is.
Boldog születésnapot Budaörs SC!