BSC Úszószakosztály
Célunk a versenyzés és az eredményesség mellett, hogy a szakosztályunkba járó gyerekek testileg és lelkileg is egészséges felnőtteké váljanak, később sikeresen helytálljanak a társadalomban.
A Magyar Úszó Szövetség formabontó ötlettel állt elő 2017 őszén, hiszen útjára indította az új utánpótlás programját, a Jövő Bajnokait. Az Európában is egyedülálló kezdeményezés a 12-15 éves versenyzőket hivatott felkarolni. Pár év leforgása alatt kikristályosodott a program minden részlete, és a visszajelzések figyelembevételével 2021-ben meg is újult a Jövő Bajnokai.
Ennek értelmében ma már 9 régióban és 4 korosztály részvételével zajlik a nevelés. Nagyon fontos kiemelni, hogy a Jövő Bajnokai program keretein belül a versenyzők számos területre kiterjedő elméleti- és gyakorlati képzésen vehetnek részt. Belekóstolhatnak a táplálkozástudomány-, és a sportpszichológia alapjaiba, részt vehetnek mentális képzéseken. Megjelennek az élménybeszámolók és a videóelemzések is. A karrier tanácsadással pedig egy lépéssel közelebb kerülhetnek az utánpótlás versenyzői az álmukhoz. Az itt elsajátított tudást pedig beleépíthetik a mindennapjaikba. Ráadásul még a szülőknek és az edzőknek is lehetőségük nyílik a fejlődésre. Számukra is rengeteg hasznos előadást kínál a program. Egyik sarkalatos pontja a Jövő Bajnokainak, hogy a fiatal versenyzőknek még felszereléstámogatást is nyújt. Továbbá közös versenyeket és edzőtáborokat szerveznek a kerettagoknak.
Hogy kapcsolódik a BSC a Jövő Bajnokaihoz?
A válasz egyszerű. A Budaörsi SC Úszószakosztálya a Közép-Magyarország III. régió egyik oszlopos tagja. Egyesületünk jelenleg 8 kiemelkedően tehetséges budaörsi versenyzőt kapcsolt be a Jövő Bajnokai utánpótlás-nevelésébe:
Szakmai kapcsolódási pontunk pedig egyesületünk két lelkiismeretes edzőjéhez, Jókuti Péterhez és Kovács Lászlóhoz köthetők:
Ha a Jövő Bajnokai által nyújtott részletes programbeszámolót szeretnéd megtekinteni, akkor azt ide kattintva megteheted.