Hírek, aktualitások

Négy döntős szereplés a felnőtt országos bajnokságon

A Budaörs SC úszócsapata nyolc fiatal versenyzővel vett részt a Duna Arénában, a 126. felnőtt országos úszó bajnokságon, ahol 507 versenyző, köztük 20 országból 70-en álltak rajtkőre. Mieink a korábbi bravúrokat átírva négy számban is fináléba jutottak. Ráadásul Drommer Lili 50 méter gyorson és 100 pillangón is megnyerte a B-döntőt.

Az óriási bravúrnak számít, hogy valamennyi váltunk sikeres előfutam után indulhatott az A-döntőkben, kétszer is a hetedik helyet szerezte meg. Drommer Lili 50 méter pillangón úszta meg az előfutamok hetedik legjobb idejét, majd a fináléban is ebben a pozícióban végzett. Összességében a mieink 43-szor álltak rajtkőre és – a B-döntőket is ideszámítva – hatszor sikerült fináléba jutni, ami óriási, minden eddiginél jobb eredmény.

Gratulálunk a csapatnak, versenyzőknek és vezetőknek is. Most pedig nézzük, egyénekre lebontva az országos bajnokságon elért eredményeket (vastagon szedve az A- és B-döntős eredmény):

Domonkos György: 200 m vegyes: 47. (02:20.40), 50 m hát: 64. (30.94), 100 m hát: 54. (0.1:05.20), 400 m vegyes: 33 (05:03.83), 200 m hát: 34. (02.20.29)

Drommer Lili: 100 m gyors: 23. (58.96), 50 m gyors: 9. (27.61), 50 m pillangó: 7. (27.41), 100 m pillangó: 9. (01:01.09)

Fazekas Gábor: 100 m gyors: 55. (55.01), 50 m gyors: 49. (24.99), 200 m gyors: 62. (02:03.43), 50 m pillangó: 44. (26.95), 100 m pillangó: 53 (26.95), 100 m pillangó: 53. (59.51).

Koncz Márton: 200 m vegyes: 37. (02.16.00), 50 m hát: 27. (28.41), 100 m hát: 25. (59.57), 50 m gyors: 101. (27.10), 50 m pillangó: 71. (28.03), 400 m vegyes: 30. (04:55.38), 200 m hát: 20. (02.12.31), 50 m mell: 68. (33.88).

Nagy Eszter: 100 m gyors: 29. (59.68), 50 m gyors: 23. (27.72), 50 m pillangó: 49. (31.21), 50 m mell: 35. (35.81).

Spisák Bence: 200 m vegyes: 31. (02:12.97), 100 m gyors: 71. (56.73), 200 m pillangó: 23. (02:10.54), 400 m vegyes: 39. (04.18.02), 50 m pillangó: 40. (26.90), 400 m vegyes: 22. (04:45.51), 500 m mell: 63. (33.36), 100 m pillangó: 44. (58.85).

Szappanos Kristóf: 100 m gyors: 50. (54.51), 50 m hát: 21. (27.82), 100 m hát: 21. (59.31), 50 m gyors: 64. (25.64), 200 m gyors: 44. (01:57.13), 50 m pillangó: 82. (28.72), 200 m hát: 18. (02:11.52).

Tóth Gergely Attila: 100 m mell: 32. (01.09.14), 50 m hát: 64. (30.94), 50 mell: 37. (31.10)

4x100 méteres mix vegyesváltó (Koncz Márton, Tóth Gergely Attila, Drommer Lili, Nagy Eszter): 7. (04:07.02)

4x100 méteres mix gyorsváltó (Szappanos Kristóf, Fazekas Gábor, Drommer Lili, Nagy Eszter): 7. (03:46.57)

4x100 méteres férfi vegyesváltó (Koncz Márton, Tóth Gergely Attila, Spisák Bence, Szappanos Kristóf): 8. 03:59.79

BSC Úszószakosztály

Értéket teremtünk!

Célunk a versenyzés és az eredményesség mellett, hogy a szakosztályunkba járó gyerekek testileg és lelkileg is egészséges felnőtteké váljanak, később sikeresen helytálljanak a társadalomban.

Kiemelt támogatóink

Image

Hírek, aktualitások

Telefon:

+36-30-489-5811

Email:

info@bscuszas.hu

Cím:

2040 Budaörs, Hársfa utca 6.