BSC Úszószakosztály
Célunk a versenyzés és az eredményesség mellett, hogy a szakosztályunkba járó gyerekek testileg és lelkileg is egészséges felnőtteké váljanak, később sikeresen helytálljanak a társadalomban.
Összesen tizenegy úszónk vett részt az idei ifjúsági országos-bajnokságon, amelyet ebben az évben Debrecenben rendeztek. Egészen hihetetlenül erős és tömör mezőny gyűlt össze a bajnokságra, hiszen a hajdúsági fővárosban 68 egyesület 363 versenyzője adta le a nevezését. Ilyen mezőnyben pedig a döntőbe, vagy a legjobb tizenhatba kerülés is óriási dolog.
A Budaörs SC úszói hát számban kerültek a döntőbe, négy alkalommal pedig a B-döntőben versenyeztek. Drommer Lili négy számban indult, mind a négyben döntőbe jutott, kétszer a dobogóra is állhatott. Stílusosan a versenyen a 2.-3.-4.-5. helyeket szerezte meg. Rácz Zsombor két legjobb nyolcadik és egy B-döntős hellyel zárt. A 4x100 méteres mix vegyesváltónk is finálét úszhatott. Koncz Márton kétszer, Tóth Gergely egy alkalommal a kisdöntőben versenyezhetett.
A többieknek is hatalmas gratuláció, hiszen ebben a mamutmezőnyben a saját eredményeikhez képest jó időket elérni is óriási eredmény. Gratuláció minden versenyzőnknek.
Hajrá Budaörs!
A csapat szereplése:
Birkás Botond: 100 m gyors: 26., 50 m gyors: 27., 200 m gyors: 26., 50 m pillangó: 23., 100 m pillangó: 22.
Domonkos György: 200 m vegyes: 29., 50 m hát: 34., 100 m hát: 32., 400 m vegyes: 16., 200 m hát: 35., 100 m pillangó: 65.
Drommer Lili: 100 m gyors: 5., 50 m gyors: 4., 50 m pillangó: 2., 100 m pillangó: 3.
Fazekas Gábor: 100 m gyors: 46., 50 m gyors: 40., 200 m gyors 42., 50 m pillangó: 63., 100 pillangó: 56.
Illy Lili: 50 m hát: 23., 100 m hát: 19., 400 m gyors 26., 200 m hát: 21.
Koncz Márton: 200 m vegyes: 24., 50 m hát (B-döntő): 6., 100 m hát (B-döntő): 3., 50 m gyors: 50., 200 m mell: 21., 200 m hát: 22.
Mayer Dávid: 100 m gyors: 53., 50 m gyors: 35., 50 m pillangó: 29., 100 m pillangó: 19.
Rácz Zsombor: 50 m hát (B-döntő): 3., 100 m hát 7., 50 m pillangó: 33., 200 m hát: 4.
Spisák Bence: 1500 m gyors: 16., 400 m gyors: 24., 200 m gyors: 46., 50 m pillangó: 32., 800 m gyors: 17., 100 m pillangó: 33.
Szappanos Kristóf: 100 m gyors 44., 1500 m gyors: 13., 400 m gyors: 19., 200 m gyors: 25., 800 m gyors: 13.
Tóth Gergely: 200 m vegyes: 25., 100 m mell (B-döntő): 7., 100 m hát: 42., 200 m mell: 17.
Csapat:
4x100 m mix gyorsváltó (Drommer, Birkás, Szappanos, Illy): 10.
4x100 m férfi vegyesváltó (Rácz, Tóth, Mayer, Birkás): 9.
4x100 m férfi gyorsváltó (Szappanos, Birkás, Fazekas, Mayer): 9.
4x200 m férfi gyorsváltó (Birkás, Szappanos, Fazekas, Koncz): 11.
4x100 m mix vegyesváltó (Illy, Tóth, Drommer, Birkás): 6.